Jézus a 10., 11., 12., stációról
Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma keresztutam 10.-11.-és 12. stációjáról fogok beszélni: Jézust megfosztják ruháitól, Jézust keresztre szegezik, Jézus meghal a kereszten.
10. stáció: Jézust megfosztják ruháitól:
Miután Cirénei Simon felsegített a legfájdalmasabb elesésemből, már csak pár lépést kellett megtennem a vesztőhelyig. Megérkeztünk. Keresztemet elvették tőlem és ledobták a földre. Elkezdtek vetkőztetni: levették rólam a bilincseket meg a saját övemet, kíméletlenül leszaggatták Rólam ruhámat feltépve sebeimet, melyben bennmaradtak a ruha anyagának foszlányai. A fejemen keresztül akarták lehúzni a gyapjúruhámat, de mivel a széles töviskorona miatt nem sikerült, leszakították fejemről a koronát, és ezzel feltépték összes fejsebemet, majd feltekerték a ruhámat, és vérző fejemen lehúzták. Már csak a rövid vállruha maradt rajtam és az ágyékkötő. A vállruha gyapja beleragadt mély vállsebembe és irgalmatlanul leszakították rólam, nagy fájdalmat okozva. Végül az alsótestemet fedő ruhát is lerántották. Ott álltam teljesen kiszolgáltatva, meztelenül. Kezeimmel próbáltam eltakarni magam. Hirtelen megjelent egy határozott fellépésű fiatal férfi és ágyékkötőt nyújtott át, amit gyorsan magamra öltöttem. Drága Gyermekeim! Ezzel a vetkőztetéssel átéltem a megszégyenítés, a meggyalázás mélységeit. Ezzel engeszteltem Atyámat az emberek szégyentelensége, szemérmetlensége, testi bűnei miatt, a házasságtörések, a paráznaságok, a fajtalankodások miatt. E mocskos bűnökért nekem, a legártatlanabbnak ekkora szégyent kellett elviselnem. A számonkérésnél - ami nagyon közel van - a test tisztasága ellen vétők látni fogják lelki szemeik előtt szégyenemet, amit elszenvedtem miattuk.
11. stáció: Jézust keresztre szegezik
Most következik a legborzalmasabb testi-lelki szenvedésem, a betetőzése az eddigieknek: Hóhéraim durván rám kiáltottak: „Feküdj", mintha csak a kutyához szóltak volna. Letérdeltem a kereszt mellé, és mint megváltásom jelképét háromszor megcsókoltam. Közben hálát adtam Atyámnak, hogy a kíméletlen bántalmazások között sikerült eljutni idáig, hogy nem engedett idejekorán meghalni, és befejezhettem amiért e világra jöttem, a ti megmentéseteket. A pribékek ezen nagyot nevettek, majd ráfektettek a keresztre. Két karomat kitártam, hogy magamhoz öleljelek benneteket, az elkövetkező nemzedékeket és vérem által megszabadítsalak titeket a kárhozattól. Jobb kezemmel kezdték, amely a természetes félelemtől ösztönösen ökölbeszorult. Erőszakkal kifeszítgették az ujjaimat, és odahelyezték a nagy tompa szöget. Leírhatatlan fájdalmat éreztem a kemény kalapácsütések alatt, de közben irgalmért könyörögtem Atyámhoz kínzóim és a zsidó főpapok számára. Kértem, könyörüljön rajtuk, mert ők a megváltás eszközei, ők nem sejtik, hogy Isten Fiát feszítik keresztre. Ezután bal kezemet akarták felszegezni, de a fán a szög előre előkészített helye 10-12 cm-rel távolabb volt. Az egyik hóhérom belekapaszkodott a karomba és húzta, de nem ment vele semmire. Így aztán jó erős kötelet kötöttek rá és ketten nagyokat rántottak rajta. Csontjaimat kirángatták a forgóiból. Szörnyű fájdalmamban jajgattam. Ezután nekiláttak felszegezni a bal kezemet is. Nagy fájdalmamban fel-felkiáltottam, de hangomat elnyomta a szörnyű kalapálás csattogó zaja. Felváltva ketten ütötték a szöget: 1....2....3....4....5....6.... Ezt hallgatva közben Atyámat engeszteltem az emberiség és égbekiáltó bűneiért. Kicsinyeim! Ugye ti szerettek és együtt éreztek Velem? Akkor mondjatok el egy rózsafüzért külön csak a balkarom és balkezem szenvedéseiért-hálából! Lábaim utoljára maradtak. Lábaimat is durván rángatva kifeszítették, csak úgy recsegtek a csontjaim, izületeim. A két lábfejemet keresztben egymásra helyezték, hogy a jobb lábam legyen felül, és jó néhány kalapácsütéssel felszegeztek a fára.
Ott feküdtem tehetetlenül a kereszten, odarögzítve, moccanni sem tudtam, hogy példát mutassak nektek, amikor tehetetlenek és kiszolgáltatottak vagytok: pl. mint súlyos beteg ágyhoz kötözve, mint béna a kerekesszékben, mint elnyomott feleség a goromba részeges férj mellett, mint ártatlanul börtönbe zárt rag, mint az utcalányok, akiket fogva tartanak, ütnek-vernek, kihasználnak futtatóik, mint megunt férjek, akiket feleségük egy új szerető kedvéért hajléktalanná tett, mint elnyomott nemzet, mely a rátelepedő nagy hatalom igája alól nem tud szabadulni stb. Ti kiszolgáltatott, mások által keresztre feszített testvéreim, merítsetek erőt az Én golgotai keresztre feszítésemből, teljes tehetetlenségemből! Fogadjátok el és ajánljátok fel lelketekért és mások lelkéért a tehetetlenség fájdalmát! Jutalmatok nagy lesz érte.
12. stáció: Jézus meghal a kereszten
Miután végeztek a hóhérszolgák a felfeszítéssel, egy nagyon ijesztő mozzanat következett. A fekvő kereszt hátulján kiálló szögeket el kellett hajlítani kalapálással, hogy a felálláskor Testem súlyától a szögek ki ne csússzanak. Ezért oldalról megemelték a keresztet és meglódították, hogy a hátoldala legyen felül. Én arccal a föld felé zuhantam és csodálatos módon pár cm-rel a föld felszíne fölött lebegő helyzetben maradtam. Atyám angyalai felfogtak, nem engedték, hogy még jobban összeroncsolódjak. Közben a pribékek befejezték a szögek elgörbítését, és felállították a keresztet. Volt egy előre megásott félméteres gödör, melybe bele akarták illeszteni. Négyen fogták a keresztfát, az egyik nézte a lyukat és irányította a többit. Egyszer csak belezökkent a helyére. A hatalmas rázkódástól kéz- és lábsebeim kitágultak, ömlött a Vérem, a kínoktól jajgattam. Mint ahogy „jaj"-szavaim és fájdalmaim a körülöttem lévők szívét egy cseppet sem indították meg, ugyanígy ennek emléke a ma élő sok közömbös és hitetlen ember szívét se érinti meg. Amint a magasból lenéztem, láttam, amint ellenségeim elégedetten járkálnak körülöttem és gúnyolódnak. Láttam összetört Édesanyámat a lábam alatt ahogy sírt, mélységes fájdalommal a lelkében nézett Rám. Láttam a hűséges Mária Magdolnát, aki teljesen ki volt kelve magából, a haját tépte és zokogott. Láttam szeretett tanítványomat, Jánost, aki oltalmazón átölelte Anyámat. Csak ők maradtak Velem utolsó óráimban. Háromórás haldoklásom végtelennek tűnt. Hatalmas szomjúság gyötört a nagy vérveszteség következtében. Izomgörcsök léptek fel egész testemben, és fuldokoltam. Ellenségeim körbejárták a keresztet és gonoszul gúnyolódtak:
„Te hazug! Nos, hogyan rontod le a templomot és hogyan építed fel 3 nap alatt?" „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!" „Ha a zsidók királya vagy, segíts magadon!" A bal lator pedig odakiáltott: „Most elhagyta őt az ördöge!" E káromkodásra minden erőmet összeszedve felemeltem fejem és így szóltam: „ATYÁM, BOCSÁSS MEG NEKIK, MERT NEM TUDJÁK MIT CSELEKSZENEK!" A bal lator ismét kiáltott: „Ha te vagy Krisztus, segíts magadon és rajtunk!" A jobb lator, Dismas mélyen megindult, mivel ellenségeimért imádkoztam, megszólalt erős hangon: „Ő értetek imádkozik, akik káromolják és megölik Őt. Ő a mi Királyunk, Ő Isten Fia!" Átkiáltott a bal latornak is: „Nem félsz Istentől? Mi tetteink méltó bérét vesszük, de ez itt semmi rosszat nem művelt." És Jézushoz fordulva bűneit bánva, megvilágosodva ezt mondta: „Könyörülj rajtam, Uram!" Így válaszoltam neki: „BIZONY MONDOM NEKED: MÉG MA VELEM LESZEL A PARADICSOMBAN." Ott állt Édesanyám és János a kereszt alatt és Anyám esdekelve könyörgött Hozzám, hogy engedjem Őt is meghalni Velem együtt, de Én így szóltam hozzá, rá és Jánosra tekintve: „ÍME A TE FIAD. ÍME A TE ANYÁD." János átölelte nagy szeretettel Édesanyámat, hogy ezután az ő anyja is lett. Ezekkel a szavaimmal mindenkinek anyjául adtam Máriát, akik Engem úgy szeretnek és fogadnak el, mint János és hisznek Bennem. Ezáltal Isten gyermekeivé válnak és egyúttal Szűz Mária gyermekeivé, aki az Én Édesanyám. A Golgotán a Nap egyre jobban elsötétült, koradélután volt, de a csillagok vörösen izzottak a sötét égen. Nagy rémület szállta meg az embereket. Sokan elfutottak, volt, aki letérdelt imádkozni. Egyre elhagyatottabbnak éreztem Magam a keresztfán haldoklásom alatt. A elhagyatottságnak ezt a kínját keservesebben szenvedtem meg, mint ahogy egy embere képes lett volna, mert Én, mint Istenember az Istentől elhagyott emberségemet éreztem csupán. És így kiáltottam fel negyedszer hangosan a keresztfán: „ISTENEM, ISTENEM, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM?" Rengeteg vért veszítettem. Gondolatban a szőlőhöz hasonlítottam magamat, amit egészen kisajtolnak. Testem elfehéredett. Teljesen kiszáradtam és elepedtem a szomjújságtól. Kicserepesedett nyelvemmel és ajkammal mondtam: „SZOMJÚHOZOM!" Kérdeztem Jánost, nem tudna nekem egy korty vizet adni, de ő szégyenkezve így válaszolt: „Ó,Uram elfelejtettük." Ez a feledékenység keservesen fájt Nekem, hiszen ellenségeim eltakarodtak, senki se akadályozta volna meg, hogy megitassanak. Abenadar százados, aki felügyelt a rendre, ecetbe mártott egy szivacsot és felnyújtotta Nekem, szívtam az ecetből egy keveset.
Elérkezett halálom órája. Szeretteim ott álltak nagy együttérzéssel a lábam alatt. Ekkor így szóltam: „BETELJESEDETT!" Majd felemeltem fejem és hangos szóval kiáltottam: „ATYÁM, KEZEDBE AJÁNLOM LELKEMET." Lehajtottam fejem és kiszállt Belőlem a lélek. Halálom után csend borult a Golgotára. A hóhérszolgák úgy vélték, hogy meghaltam. A latrok csontjait összetörték és elmentek onnét. Volt ott egy fiatal roppant ügybuzgó kancsal tiszt, akit nagyon megrendített, hogy Velem ilyen gyalázatosan elbántak, és meghatódott a Szent asszonyok mély gyászán, és talán abból a megfontolásból, hogy esetleg még élek a kereszten és ne szenvedjek tovább, lándzsáját olyan erővel döfte az oldalamba, hogy a szívemet átszúrva a hegye a bal mellemen jött ki. Oldalsebemből víz és vér tört elé, mely a tisztre hullott. Ő térdreesett, a kancsalsága meggyógyult, nagy kegyelem járta át és hangosan az összes jelenlévő előtt megvallott Engem, mint Isten Fiát. Édesanyám és a többiek a sűrűn folyó vért és vizet palackokba gyűjtötték, és a földön lévőt kendőkkel felitatták.
Drága Engesztelőim! Rettenetes haldoklásommal nemcsak a kínokat mutattam be nektek, hanem azt is, hogy ha majd elérkezik életetek utolsó órája, hogyan kell gondolkoznotok. Először is meg kell bocsátanotok mindenkinek, még az ellenségeiteknek is, mint Én a farizeus papoknak és hóhéraimnak, és kérnetek kell számukra Isten bocsánatát. Azután, ha van mély bűnbánat bennetek, bátran Rám bízhatjátok magatokat, mint a jobb lator. Haldoklásotokkor hívjátok Mennyei Édesanyátokat, hogy lelketeket Hozzám vezesse! Mint ahogy Én szomjaztam a kereszten az emberek szeretete után, úgy szomjazzatok utolsó perceitekben az Én szeretetemre és az Örök Életre! A halálba nem kísér el benneteket senki: se házastárs, se gyermek, se testvér, de Atyám és Én ott vagyunk veletek, és nem hagyunk magatokra soha. Nagy, feltétlen gyermeki bizalommal helyezzétek lelketeket Belénk, az Örök Szeretetbe! Megáldalak benneteket a szenvedés és halál bátor elfogadásának lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2009.03.30., hétfő